Bemutatkozás

1984. november 28-án születtem, Szegeden. Az általános iskola után a Deák Ferenc Gimnáziumba, majd az Eötvös József Gimnáziumba kerültem, ahol német nyelv és számítástechnika fakultációra jártam. Érettségi vizsga előtt angol nyelvből középfokú C típusú nyelvvizsgát szereztem. Ezek után az akkori Móra Ferenc Szakmunkásképző és Szakközépiskolába jelentkeztem vízvezeték- és központifűtés szerelő szakmára, amelynek elvégzése után ráépülő szakmaként a gázvezeték- és készülékszerelő szakmát végeztem el, amelyből a 2006-ban indított Szakma Kiváló Tanulója Versenyen országos első helyezett lettem. Szerelői pályafutásomat Budapesten kezdtem, de rövidesen visszakerültem Szegedre. Itt folytattam a tapasztalatszerzést, majd később, 2010-ben az elméleti ismereteim bővítését. Munka mellett elvégeztem a gáz- és tüzeléstechnikai műszerész szakmát, ezután 2013-ban gázipari technikus, valamint gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgáló képesítést szereztem. 2015-ben pedig a gázfogyasztó berendezés- és csőhálózat szerelő mester címet szereztem meg. Vállalkozásomat 2012. áprilisában indítottam, a mesteri cím megszerzése után pedig, a 2015-16-os tanévben elkezdtem szakmunkás tanulók gyakorlati képzésével foglalkozni. 2017-től szakmai záróvizsgák, illetve mestervizsgák vizsgabizottsági tagja vagyok a Kereskedelmi és Iparkamara delegáltjaként. 2018-ban felelős műszaki vezetői jogosultságot szereztem épületgépészet szakirányban, 2019-ben pedig gyakorlati képzőhely ellenőri tanfolyamot végeztem.

Számomra a legfontosabb a szaktudás folyamatos fejlesztése, bővítése, és ezt a megszerzett gyakorlati tapasztalatokkal összekovácsolva a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatás nyújtása megrendelőimnek. Kollégáimmal ebben a szellemiségben folytatjuk munkánkat, és törekszünk arra, hogy tevékenységünk mindenki megelégedését szolgálja.

Vissza az előző oldalra